Étterem története
A kezdetektől a Belgáig
A debreceni Belga Söröző épülete mindig is a vendégeket szolgálta. Az 1800-as évek végén fogadóként működött, a szobák az emeleti részben voltak. Előfordult, hogy a Széchenyi utcai Posta Étterem teltház miatt nem tudott több vendéget fogadni, ekkor az érkezőket a Piac utcai fogadóba irányították.
Az 1900-as évek elején maga Krúdy Gyula is bérelt az emeleten irodát, amikor a Debreceni Ellenőr című lapba publikált. A ’30-as évek közepétől Pál Sándor vette át az épület üzemeltetését, aki az első magyar sörgyárral, a Dreherrel kötött szerződést, s Pál Sörözőnek nevezte el a helyet. Az étterem kerthelyisége már ekkor hatalmas népszerűségnek örvendett, csak úgy, mint a remek ételek, melyekért Pál úr feleségének – a konyha vezetőjének – járt az elismerés. A pinceszinten ekkor még a boroké volt a főszerep, ahol a pincemester és a borászfiú szakszerűen kezelte a zamatos nedűt.
A Pál Söröző vendégei közt voltak debreceni polgárok, tisztviselők, katonatisztek, tanárok, azaz egy igazán jó hírű vendéglőnek számított. Az államosítás után az üzemeltetés joga a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalatra szállt, s hajdani Pál Söröző ettől kezdve Szabadság Étterem néven működött tovább. Naponta hat-nyolcszáz embernek főztek itt menürendszerben, s míg a menzának az emelet adott helyet, a földszinten természetesen a’la carte étkeztetés is zajlott. Közkedvelt, jó nevű étterem volt, – az Arany Bika és a Hungária Étterem mellett – a három legnevesebb belvárosi vendéglők egyike.
Ekkor már élőzene is szórakoztatta a vendégeket: míg a földszinten cigányzenekar muzsikált, az emeleten tánczene szólt. Pénteken és szombaton rendszerint teltház volt, vasárnap délelőttönként pedig „vasárnapi sörzene” szólt, melynek ideje alatt kedvezményesen, sőt, esetenként ingyen kínáltak a sör mellé pogácsát vagy lángost. Ebben az időben igen sok autóbuszos turistacsoport érkezett Debrecenbe, akik ebédjük helyszínéül rendszerint a Szabadság Éttermet választották.
Ezután rövid idő alatt több üzemeltető váltás történt az épületben. Az egyik bérlő Krúdy Étterem névre keresztelte, amely sajnos azonban csak rövid ideig működhetett. Az épület addigra oly rossz állapotba került, hogy mintegy másfél-két évig állt teljesen üresen.
2001. augusztus 21-én a patinás épület végre ismét megnyithatta kapuit a vendégek előtt, immár Belga Söröző néven.
A Belga jelenleg a debreceni társasági élet egyik fő központja. Nyáron a belső kerthelyiség, az itt található látványkonyha és játszótér, illetve a Piac utcai korzóra kihelyezett, élőzenés rész jelenti legfőbb vonzerejét. Debrecenben itt fogyasztható a belga sörök legszélesebb választéka, illetve egyedüli „lelőhelye” olyan különlegességeknek, mint a rózsaborsos bélszínjava, vagy a különböző szürkemarha ételek. Az étterem alsó szintje több kisebb-nagyobb teremből áll, így minden asztaltársaság megtalálhatja a számára legfelelőbb helyiséget. A felső szinten a Belga Boutique Hotel került kialakításra, amely 9 szobájával várja a vendégeket.
Visszajelzések
Mit mondanak rólunk?
“Széles kínálat csapolt sörből”
“Az étterem hangulatos sörözőhöz illő , a pincérek udvariasak, segítőkészek. A talicskás leves kitűnő, magyaros. A velős csont igen kellemes meglepetés.”
TripAdvisor – wiva2016
“If you are in Debrecen, a must!”
“Amazing and original belgian beers, reasonable prices with a little above average food. Waiters are polite and well trained. Absolutely going back again. “
TripAdvisor- Norbert
“Remek ételek, remek kiszolgálás, nem először jártunk itt, köszönjük! Az étterem zegzugos, több kisebb teremből áll, hangulatos.”
TripAdvisor – Szabolcs
Nyitvatartás
Hétfő - Kedd - Szerda - Csütörtök és Vasárnap
10:00 - 23:00
Péntek és Szombat
10:00 - 24:00
ASZTALFOGLALÁS
+ 36 52 536 373
Elérhetőségeink
Belga étterem és söröző
4025 Debrecen, Piac u. 29.
Tel.: +36 52 536-373
Fax: +36 52 536-374
info@belgaetterem.hu